Kedves Tvrtko!Elolvastam Samira torténetét,megnéztem a rola készult riportfilmet s egyetértek az elozo hozzászolásokkal.Valoban sok a kodosítés,a torténet folytatását illetoen már nem vagy annyira boszavu,annyit tudok,hogy férjhez ment a rengeteg szornyu probáltatáson átesett szomáliai kislány,s februárban életet adott elso gyermekének.Arra lennék kiváncsi,hogy ha a vér szerinti lányod lenne,akkor is támogattad volna abban a dontésében,hogy a tanulás helyett a családalapítást válassza?Nagyon fiatal,nem biztos hogy készen áll erre a feladatra,nagyon sok változás érte ot az elmult években.A férjével hogyan ismerkedett meg?Miért koltoztek el Magyarországrol?Mikor találkoztatok utoljára (gondolom,telefonon és interneten tartjátok a kapcsolatot elsosorban) ? Láttad,hogy valoban boldog vagy csak a telefonbeszélgetésekbol szurted le?

Sokan állnak a sorban akik nem értik mi miért is történt. Öszintének kellet volna lenni, és lehet ,hogy nem így alakult volna SZamira helyzete. A szerelem és a baba vállalás nagyon nagy boldogság. De még ráért volna.

Nagyon köszönjük, hogy az Érmellékre is eljöttetek. Mindenkinek nagyon tetszett a tegnap esti elõadás. A könyveket el kezdtük olvasni ( egy adag toros már odaégett érte, mert nem lehet abba hagyni). Isten áldjon meg benneteket és adjon nagyon sok erõt a rátok váró feladatok elvégzéséhez. Külön köszönet, hogy vendégeink voltatok. Imádkozó szívvel gondolunk rátok.
Gergelyék

Engem is elgondolkodtatott Samira történetének befejezése. Kicsit kurtára sikerült. Amennyi szeretettel vetted körül ezt a más kultúrából, más értékekkel rendelkezõ lányt, csodálkoztam rajta, hogy nem osztottad meg velünk, hogy az új életét jelentõ környezete milyen. Túl szûkszavú lettél a végére. El tudom képzelni, hogy magad is tudod, hogy egy fellángolás, még akkor is, ha gyerek lesz belõle, nem elég egy élet megalapozására. Szerintem tudod, hogy ha tényleg saját lányod lenne, nem engedted volna ebbe a kapcsolatba. De azt is tudod, hogy Samira értékrendje nem lehet olyan, mint aki békében, szeretetben nõtt fel. Én biztos vagyok benne, hogy ha ez a kislány mégsem képes elboldogulni az új életében, Te megtalálod a módját annak, hogyan segíts neki.
Trvtko! Te jó Ember vagy, és hallasd továbbra is hangod, mert sok ember szívéhez elérsz!

A tegnapelõtt Mosonmagyaróváron jártál. Én vagyok az aki a második és egyben utolsó kérdést tettem fel neked. Most, ahogy a Szamira történetét elolvastam jobban megtudom érteni válaszodat. Amint olvastam a könyvet érzelmeim együtt hullámoztak a leírt eseményekkel. Végül nagyon örülök annak, hogy Szamira boldog. De gondolom hogy te még inkább. Amint elolvasom a már leírt hozzászólásokat, az az érzésem hogy igen kevesen értik meg ennek a történetnek a lényegét. Kedves Tvrtko, mit sem számít az hogy néhány magyar ember hogyan vélekedik a történtekrõl. Sokak számára ez az eset sem több mint bármelyik másik. Õszinte szívbõl tudom sajnálni az ilyen gondolkodású honfitársainkat. Nem tudunk mást jobban értékelni, jobban szeretni mint önmagunkat. Tudom biztosan, nem a hírnévért tetted meg hogy egy magyar testvérünket hazahoztál. Talán úgy látszik hogy csak egy eszköz voltál, de aki a legjobban értékeli tettedet nem más mint maga Szamira. Biztos vagyok abban is, hogy gyermekeinek majd elmondja, hogy legjobb barátjának köszönhetik azt hogy egy szabad világban születtek és élnek. Valamikor Mózes egy rabságban élõ népet szabadított ki, és azok közül sokan voltak akik készek voltak õt megkövezni. Sajnos népünk olyan messze áll attól, hogy a hõsöket azzal a szeretettel tisztelje meg amit megérdemelnek. Az életben lehet hogy soha nem fogunk találkozni, de szeretettel õrzöm emlékedet, hogy megismerhettelek és kéz írásodat mellyel könyvedet dedikáltad nekünk. Most pedig én írom: Tvrtkonak Barátsággal, Zsolt.

Még eszembe jutott, hogy remélhetõleg a férj megfelelõ egzisztenciával rendelkezik, és nem fognak nyomorogni. Sajnálom, hogy nem sikerült Szamirát inkább arra rábírni, hogy tanuljon, a férjhez menéssel, gyerek vállalással ráért volna késõbb is. Én nem siker történetként élem meg ezt az egészet.

Én is értetlenül állok az események elõtt. Nemrégen még egy kislányról volt szó, aki tanulni akart, akinek álmai voltak. Most pedig feleség és nemsokára anya? Mi történt azóta, hogy hazajött és apja rokonainál nem találta a helyét? Annyit tudok, hogy Trutkó családja befogadta. De akkor az iskoláslány miért nem fejezte be a tanulmányait? Azzal, hogy férjhez ment és valószínûleg nagyon-nagyon fiatalon elkezdi majd egymás után szülni a gyerekeket, azt jelenti, az egyéb álaminak vége.

Ebben a történetben minden olyan ködös. A nagy csinadratta után hírzárlat következett és most hirtelen kiderül, hogy Samira, aki tavaly ilyenkor még gimnáziumba járt ( vagy ki tudja hova) és egyetemre készült, már éppen szülés elõtt áll. Szerintem minket hülyének néznek. Ennyi felhajtás után a fél országot érdekelte, mi lett Samirával és a testvéreivel, de mindenki hallgat. Én sokszor rákerestem a témára az interneten, de se kép se hang. Azt sem értem, miért maradt Németh Béla a Dadaab-i menekülttáborban.? Õ is magyar nem? És miért hívják õket Németh-nek, mikor Majnik a nevük vagy valami hasonló. Én már semmit sem értek, csak a sok és nagy ködösítést látom.

Lehet nem kovetem rendesen a tv adasokat, de en meg ott tartottam, hogy nagy csindadrattaval fogadta az apa csaladja ezt a szegeny kislanyt. Akkor szep es jo volt minden, de a tovabbiakrol valahogy mar nem sugarzott semmit a media. Miert is nem?

Gratulálok Tvrtko! Ez a Te érdemed!
Ez a kislány biztosan nagyon tudja értékelni a boldogságot.
Üdv.