Mindig is azt mondtam, írtam, hogy szükségünk van hősökre, igazi példaképekre. Olyanokra, akik rendkívüli helyzetekben is megmutatják, hogy a padlóról is fel lehet állni.
Ferletyák Gergőnek ugyanúgy kezdődött az a csütörtöki napja, akár a többi. A tizenkilenc éves gyógyszerész-hallgató beült a gyakorlati órára. Vidám volt, mint mindig. És nagyon figyelt a fiatal tanár szavaira, mint mindig. Akárcsak Miki, a szintén tizenkilenc éves csoporttárs, akinek az egész családja gyógyszerésznek tanult, így hát, számára is jó előre kijelölődött az a bizonyos életút.
Egy másik csoporttárs, egy pár évvel idősebb fiú egy kicsit késett az óráról, ahol többször is rászóltak, mert valamivel kopogott a pad alatt. Ákos erre fogta magát és kirohant a teremből. Egy csőre töltött pisztollyal tért vissza. És lőtt. Azonnal és sokszor.
Az iszonyatos vérfürdőben Miki meghalt, Ákos szabályszerűen kivégezte. Aztán belelőtt a fiatal tanárba, ötször Gergőbe, majd kisétált a teremből, ahol lelőtte az éppen arra dolgozó takarítónőt is.
A Napló exkluzív riportja
A titkok szobájában Gergővel újranéztük a pécsi egyetemi gyilkosság felvételeit. Annak idején ugyanis több biztonsági kamera is rögzítette mindazt, ami a Biofizikai Intézetben történt. Gergő ezeket még soha nem látta, de látni akarta. Akkor, 2009. november 26-án nem sokkal déli tizenkét órát követően Gergő állapota kritikus-életveszélyessé vált. Akkor élet és halál között lebegett.
Tíz hónapja az egész ország Miklóst gyászolta és Gergőért imádkozott. Gergőért, aki egy pillanatra sem vesztette el az eszméletét.
Hogy mire gondolt akkor? Miért akar mindenképpen belenézni a gyilkossá vált csoporttárs, Ákos szemébe? Miért mondja az egyetemi dékán, hogy Ferletyák Gergő a talpra állás igazi szimbóluma? Mi az az erő, amely nem engedte, hogy ez a fiatalember összezuhanjon?
Nézze meg a Napló exkluzív riportját és írja meg véleményét. Nagyon várom.
Ajánló:
Szavazás: